Akadálymentes építészet

Leggyakrabban a köztereken találkozhatunk akadálymentesítéssel, gondoljunk csak például az élénk színű vezetősínekre és a sípoló zöld jelzésre a járdákon a kereszteződéseknél, vagy a nagyobb mozgássérült parkolókra.

Szerencsére az egyre körültekintőbb építészeti szabályok, és az egyre fejlettebb épületgépészeti technológiák ma tágabb teret biztosítanak társadalmunk mozgásukban korlátozott tagjai számára,
mint valaha. A helyzet ezzel együtt még sok kívánnivalót hagy maga után, de a fejlődés már kézzel fogható.

Lépcső. Valódi és leküzdhetetlen akadály megfelelő lift, vagy kerekes szék felvonó nélkül. A szintkülönbséget lejtő segítségével kell megoldani, amely 5%-os lejtésű lehet. Ha rövid a táv, akkor maximum 8%-ot érhet el ennek mértéke. Az emelkedő szélességének minimum a 120 cm-t el kell érnie, hogy kerekes székkel el lehessen rajta férni, a fordulónál pedig még több helyre van szükség. Hosszabb emelkedőn pihenőket is ki kell alakítani. A közlekedő felületet is megfelelően tapadó, nem tükröződő anyaggal kell borítani, ráadásul túlzottan mintás sem lehet, ami zavarja a tájékozódást.

Lift. Ajtajának minimum 90 cm-re kell kinyílnia, és megfelelően alacsonyra elhelyezett, tapintható információs táblákkal kell ellátni a környékét. Hangfelmondásos információszerzési lehetőségről is gondoskodni kell.

Otthon. A közlekedők, ajtók szélessége igazodjon a segédeszközök méretéhez. Igyekezzünk teljesen sík padlózatot kialakítani otthonunk egész alapterületén. Csúszásmentes burkolatokkal és vezetősínekkel, kapaszkodókkal növeljük mozgásában korlátozott családtagunk komfortérzetét és biztonságát. Foszforeszkáló pontokkal és jelzőfényekkel, sőt vészjelző berendezéssel is segítsünk. Kád helyett hozzáférhetőbb a kapaszkodós zuhanykabin, és az alacsony mosdó, tükör. Mozgassunk meg minden követ, végezzük el a szükséges változtatásokat, akár átépítéseket, hogy együtt örülhessünk továbbra is az életnek...

  • Tegye próbára a Cofidis Fapados Kölcsönt! Itt a THM csak 8,90%!
  • Hasonlítsa össze a kamatokat! Hol a legkisebb? Cofidisnél a THM csak 8,90%!
  • Kis kamattal többre jut! Cofidis Fapados Kölcsön! Itt a THM csak 8,90%!